Származási hely: Dengezik

Még több karácsonyi kép itt

Származási hely: Dengezik

Származási hely: Dengezik

Származási hely: Dengezik

az élet értelme

Kitaláltam. Az élet értelme az, hogy mindent a szájamba veszek. A szüléim szerint nem ez az élet értelme és ilyen irányú vitás kérdéseinket úgy oldjuk meg, hogy amikor rám szólnak eldobom a cuccot, mintha nem is lett volna nálam.

Továbbá néhány újdonság.

Tanulok járni. Bár apa szerint először mászni illene megtanulni, ezt hanyagoljuk. A tipi-topi már jól megy, csak akkor esem nagyokat (anya tudta nélkül természetesen) amikor elengedem apa kezét. Amúgy nem nagy kunszt ez a járás, csak kell tenni egymás után a lábakat. Már két tempóban is tudom ezt művelni. A lassabb, alaposabb, amikor nincs emelő segítség. A gyorsabb, egyenesebb, amikor őseim egy kicsit segítenek az állítólagos túlsúlyom mozgatásában.

Lassan körbejárom a lehető felnőttkori szakmámat. Jelenleg valami autószerelő vagy bisnicár leszek. Van egy piros autóm, brümbüm a neve, ki is tudom mondani, sőt, azt is tudom, hogy hol hagytam el.

Ha mégsem autószerelő leszek, akkor állatorvos vagy lókupec. Nagy barátságot kötöttem Lindával (ő egy kétszer nagyobb kutya mint én és ugatni is tud, amit felettébb élvezek) és egy fekete kiscicával.

Ma kétszínűt kakiltam. Nagy szó, ti meg tudjátok csinálni? Egyik fele barna volt, gondolom az almától és a keksztől amit délelőtt kaptam, másik zöld, a csirkemelles spenóttól, amit délben falatoztam. A falatozásról csak annyit, hogy naponta - a tejcsin kívül - van három étkezésem, amikor csak én tömöm a pocit. Továbbá van egy tízóraim, amit anyától kapok, amikor ő eszik és van egy öt-hatóraim amit apától kapok amikor ő eszik. Főleg az utolsó mindenféle felnőtt ínyencség. Például ma volt alkalmam megnyalni a fincsimincsi abáltszalonnát. Nagyiknak üzenem, nem kell berezelni, csak egy nyalintás volt. Beccó. Anya látta.

Mára ennyi. Hamarosan lesznek képek is.

UI. hamarosan több fogam lesz mint fülem.

beszámoló

Már van annak egy jó ideje, hogy nem írtunk blogot. De hadd folytassuk egy rövid fejlődési beszámolóval.

Képzeljétek tudok ülni. Ez már csak azért is kellemesebb mit a fekvés (amit továbbra sem nagyon csípek) mert mindent láthatok.

Származási hely: Dengezik

Természetesen, bár elég hosszú ideig elüldögélek szép csendben a kedvenc játékommal (ami egy vitaminos doboz), mégis a legjobb akkor ha valakinek az ölében lehetek. És még jobb, ha az a valaki járkál fel alá.
Kópéságom a szüleim szerint híres a környéken, bár nem értem miért olyan nagy szám ez. Az a baj, hogy kis okos vagyok. Mesélek egy példát: ugye én mindent be szeretnék falni. Nemcsak azért mert ízlelőbimbóim fejlettsége átlagon felüli, hanem mert úgy érdekes ha minden érzékszervemmel letapogatom (többször is). Szóval tekintettel arra, hogy vannak dolgok amiket nem szabad nekem befalni, mint például a papír, szüleim kitalálták, hogy ha cumit raknak a szájamba nem tudom megtenni ezt a számukra borzalmas dolgot. És igen, egy macska - egér játék ez. Én kitaláltam, hogy ha kiköpöm a cumit - lehetőleg jó messzire, hogy időt nyerjek - akkor amíg a szüleim a dugó visszahozásával és tisztításával vannak elfoglalva, én nyugisan ízlelhetek.
Aproppó ízlelőbimbók. Rákényszerítettek az emberi kajára. Az alma az finom, már rég eszem, növelve az adagot, és a narancslé meg még finomabb. Ezek meg elmennek. De gondolták édes őseim, hogy minden földben-termő gezemüzét meg lehet etetni velem. Próbálkoztak a murokkal, de mivel nem hiszek benne, hogy az emberfia megtanul fütyülni tőle, ezért készségesen visszautasítottam. Ugyanez a helyzet a krumplival is (felénk pityóka). Vannak emberek, akiknek izzad a lábuk tőle. Én nem tudom, nekem mi bajom lehet, de fő az elővigyázatosság. Szóval pityókaevésnél fintorpofi-képalkotó be, massza szájon ki... Lehetőleg némi burrogással egybekötve. Elég hosszú idő kellett elteljen, hogy megértessem a szüleimmel. Ami a föld alatt terem az nem jó. Vagy fán termőt adnak, vagy olyat aminek legalább egy lába van. De sikerrel jártam és rájöttem, nem is olyan rossz a csürkemell pityókával és egy kis lével.

Származási hely: Dengezik

Na de ne ragadjunk le a részleteknél. Megtanultam két dolgot. A lábam az enyém (bár ezt már rég kapisgálom) és nincs is olyan messze a számtól. Bár ezt nem szeretem reklámozni, mégis, ha már sikerült lencsevégre venni, megmutatom nektek

Mostanában elég mozgékony vagyok, annak ellenére, hogy mindenki túlsúlyosnak mond. Zárójelben nem hiszem, hogy sok a tíz kiló egy hat és fél hónapos és sokcentis babának. Tehát. Mutatok egy képet. Ez volt az utolsó alkalom, amikor biztonságban hittek a ülőkémben. Következőkor kimásztam. Természetesen szülői felügyelettel.

Származási hely: Dengezik

Ezt azért kell hangsúlyozni, mert néha apával szoktunk akrobatamutatványokat művelni. Néha anya nem is látja, de jobb is neki így, mert a szivinfraktus vagy micsoda környékezi.
Visszatérve a mozgékonyságra, ha hamarabb elkezdtük volna az edzést, akkor már járnék, hiszen anya ölében ki tudom rugni magam és egyszer már lábujjhegyen is jártam. (Nem kell megijedni, nem jártatjuk még Dengeziket... ezt anya diktálta a rokonok megnyugtatása végett). Apának szilárd meggyőződése, hogy nem is fogok megtanulni mászni. A válaszom DE! Nézzétek csak...

Na de a nagy hír amivel így végezetül szolgálhatok, és ennek mindenki örül egy picit, az az, hogy kijöttek a fogaim. Igaz csak kettő, és alul, de tény mi tény, hogy kocog a kanál. Szóval apa szerint jöhet a flékeny, anya szerint még várni kell. Mindenképp azért előnyös ez a tény, mert kevesebbet folyik a nyálam, és kevésbé vagyok nyűgös.

Azt hiszem, ez egy elég tartalmas beszámoló volt, és ha apa megint ilyen lusta lesz int eddig akkor belesikítok a fülébe.

ui. bár szöveg nem készült az elmúlt időben de kép és film igen. Megtekinthető itt (a képek) és itt (a filmek).